Mi a Basic Attention Token (BAT)?
A Basic Attention Token (BAT) egy Ethereum-alapú kriptovaluta, amelynek célja, hogy forradalmasítsa a 330 milliárd dolláros digitális reklámipart egy blokklánc-alapú digitális hirdetési csere létrehozásával, amely kiküszöböli a csalás minden esélyét. A Basic Attention Token olyan hirdetési élményt sikerült létrehozzon, amely egyszerre átlátható és decentralizált, és közben mind az ügyfelek, mind a fogyasztók számára előnyös.
A Brave böngésző, amelyet ugyanaz a csapat fejlesztett ki, mint a tokent, a tartalomszolgáltatókat, hirdetőket és felhasználókat egy kölcsönösen előnyös rendszerben kapcsolja össze. A Basic Attention Token ennek a rendszernek a jutalmazási egysége, amely jobb bevételt biztosít a tartalomszolgáltatóknak és olcsóbb ügyfélfigyelmet a hirdetőknek. Emellett a hirdetések nézői számára jobb relevanciát és erősebb adatvédelmet biztosít, valamint a látogatók a hirdetők által elköltött tokenekből is részesednek.
Hogyan működik a Basic Attention Token?
A Brave egy nyílt forráskódú, az adatvédelemre összpontosító böngésző, amely a Brave Shields segítségével alapértelmezés szerint blokkol minden felesleges hirdetést és nyomkövetőt. Emellett névtelenül méri a felhasználói figyelmet egy beépített főkönyvi rendszerrel, hogy javítsa a felhasználók hirdetési élményét. Ez úgy történik, hogy kiszámítja, hogy az egyes hirdetések mennyi ideig láthatók a felhasználó számára, valamint azt, hogy hány pixelt láthatnak.
A Brave az eszközön belüli gépi tanulás segítségével a valóban releváns tartalmakat párosítja a hirdetőkkel, míg a visszajelző mechanizmusok biztosítják, hogy a felhasználók olyan termékek reklámját kapják, amelyeket a legnagyobb valószínűséggel meg fognak vásárolni. Mindezen adatok titkosítva vannak, és csak az eszközön tárolódnak, a Brave pedig védi a felhasználók személyazonosságát.
Bárki, aki a böngészőt használja, bekapcsolhatja a Brave Ads funkciót, hogy Basic Attention Token formájában pénzt kapjon a reklámok megtekintésével töltött időért cserébe. Bekapcsolhatják a Brave Rewards funkciót is, amely automatikusan felosztja a választott havi BAT token hozzájárulást az általuk látogatott oldalak között az egyes oldalakon eltöltött idő alapján.
A felhasználók emellett közvetlenül is adhatnak borravalót kedvenc tartalomkészítőiknek, akár a böngésző jutalmazási paneljén keresztül, akár az URL-sáv mellett található borravaló gombra kattintva olyan oldalakon, mint pl. a YouTube, a Twitter és a Reddit.
Kik a Basic Attention Token alapítói? (A BAT története)
A Brave Software-t 2015-ben alapította Brendan Eich és Brian Bondy. Brendan Eich nagy név a technológia világában – nemcsak a JavaScriptet alkotta meg, hanem a Mozilla Firefox fejlesztésének is kulcsfigurája volt. Brian Bondy ugyancsak nagy szerepet játszott a Firefox, valamint a Khan Academy és az Evernote fejlesztésében.
A Basic Attention Token 2017-ben indult, és azzal került be a hírekbe, hogy kevesebb mint egy perc alatt 35 millió dollárt gyűjtött össze. Ez volt az egyik leggyorsabb elsődleges token kibocsátások (ICO) egyike. Az ICO némileg ellentmondásos volt, mivel mindössze 130 ember vásárolt Basic Attention Tokent, a BAT token kínálat felét pedig mindössze öt ember vásárolta meg. Ez azt jelenti, hogy a Basic Attention Token nem annyira decentralizált, mint sok más kriptoprojekt.
A Brave 1.0 2019 novemberében indult el, az első funkcionalitással bíró Brave böngészővel. A böngésző már ezt megelőzően is elérhető volt egy beta verzióban, de a Brave 1.0 kiadásban mutatták be először a Brave Shields, a Brave Ads és a Brave Rewards funkciókat.
Mitől egyedi a Basic Attention Token?
A Brave a többi böngészőtől a pajzsok és a felhasználói figyelmet mérő főkönyvi rendszer révén emelkedik ki. A reklámok és a nyomkövetők blokkolásával az oldalakat is gyorsabban tölti be, mint a versenytársai.
A Basic Attention Token egy új, hatékony piacot hoz létre, és olyan innovatív lehetőségek tesizk különlegessé, amelyeket az értékes ügyfeleket elérni kívánó hirdetők számára kínál – és közben a felhasználók is részesedést kapnak a hirdetési bevételekből, és közvetlenül adhatnak borravalót kedvenc tartalomkészítőiknek.
Bár vannak más hasonló célú termékek is, a Basic Attention Token messze a legsikeresebb. Több mint 1 millió ellenőrzött tartalomkészítő regisztrált BAT jutalmakra, köztük a Wikipedia, a The Guardian, a The Washington Post és 50 Cent.
Mi adja a Basic Attention Token értékét?
A Basic Attention Token értékét az adja, hogy csereegységként használható egy hatékony piacon. Fontos bevételi forrást jelenthet a tartalomkészítők számára, a hirdetők számára pedig a hatékony hirdetési kampányok kifizetésének eszközét jelenti.
Ahogy egyre több felhasználó választja a Brave böngészési élményét, egyre több hirdető akar majd csatlakozni a BAT ökoszisztémához, és ezért meg kell majd vásárolnia a Basic Attention Token-t. Ez a jövőben növelheti a Basic Attention Token árát és piaci kapitalizációját. Emellett a BAT token készlet korlátozott, ami azt jelenti, hogy kis címletű kifizetések is történhetnek a jövőre gondolva.
Hány Basic Attention Tokens (BAT) token van forgalomban?
A Basic Attention Token teljes készlete 1,5 milliárd BAT token, amely jelenleg szinte teljes egészében forgalomban van. A 2017-es ICO során 1 milliárd BAT érmét értékesítettek a befektetőknek. A fennmaradó tokenekből 200 millió egy fejlesztési poolba került, az utolsó 300 millió BAT érmét pedig egy felhasználói növekedési pool számára tartották fenn.
A felhasználói növekedési poolban lévő tokenek célja a BAT ökoszisztémában való részvétel ösztönzése és a korai adoptálók jutalmazása volt. A felhasználói növekedési alap kimerülése után nem jönnek létre új tokenek.
Egyéb technikai adatok
A Basic Attention Token ökoszisztémához több mint 400 hirdető tartozik, a Brave böngésző pedig már elérte a 25,4 millió aktív felhasználót havonta és a 9,2 millió aktív felhasználót naponta.
Basic Attention Token Calculator
Számítsa ki az árat
12 millió különböző BAT-tárca létezik, és a BAT láncon belüli tranzakciós volumene meghaladja a 373 millió dollárt. A BAT-hálózathoz több mint 70 000 ellenőrzött tartalomkészítő tartozik a Twitch-en, több mint 128 000 a Twitter-en és több mint félmillió a YouTube-on.
Hogyan kell használni a Basic Attention Token-t?
E sorok írásakor a hirdetőknek legalább havi 2500 dollárt kell költeniük egy hirdetési kampány elindításához, és ezt Basic Attention Tokenben (BAT) kell kifizetni. A bevétel megoszlik a tartalomkészítők és a felhasználók között, akik választhatnak, hogy automatikus hozzájárulással vagy közvetlen borravalóval fizetnek-e az alkotóknak. A megszerzett BAT jutalmakat a Rewards Marketplace-en lehet beváltani ajándékkártyákra, nyereményjátékon való részvételre és jó ügyek támogatására.
Mivel a Basic Attention Token közvetlenül az Ethereum blokkláncon keresztül is kezelhető, a BAT ökoszisztémán kívül is számos területen hasznosítható. Ezek közé tartozik a hitelezés, a származékos ügyletek és a likviditási poolok az olyan decentralizált pénzügyi (DeFi) protokollokon keresztül, mint például a Compound és az Aave; a termékek vásárlása a Brave Swag Store-ból; valamint a blokkláncjátékokban az eseményekhez és NFT-khez (nem-helyettesíthető tokenek) való felhasználás. A BAT érmékkel természetesen számos kriptovaluta-tőzsdén is lehet kereskedni.
Hogyan válasszunk egy Basic Attention Token tárcát?
Az Uphold tárca integrálva van a Brave böngészőbe, és a Basic Attention Token bevételek átutalhatók bele. A BAT Upholdból történő kivételéhez KYC információkat kell megadni. Mivel a Basic Attention Token egy ERC-20 token, bármilyen Ethereum tárcában tárolható, és a választott típus valószínűleg attól függ, hogy mennyi BAT-ról van szó, és hogy mit szándékszunk csinálni vele.
A hardvertárcák (más néven hideg pénztárcák), például a Ledger és a Trezor, a legbiztonságosabb lehetőséget nyújtják offline tárolással és biztonsági mentéssel. Ezek azonban általában drágábbak és nehezebben érthetőek, így valószínűleg azok számára alkalmasabbak, akik tapasztaltabbak és nagyobb mennyiségű Basic Attention Token-t szeretnének tárolni.
Egy egyszerűbb és általában ingyenes megoldás a szoftveres tárca. Ezek letölthetők okostelefonra vagy számítógépre, és lehetnek akár felügyeltek, akár nem. A felügyelt tárcák esetében a privát kulcsokat a szolgáltató kezeli és biztosítja az Ön nevében. A nem felügyelt tárcák a magánkulcsok tárolására az Ön eszközén található biztonságos elemeket használják. A szoftvertárcák kényelmesebbek a BAT tranzakciók lebonyolításához, de kevésbé biztonságosak, mint a hardveres változatok, vagyis inkább a kisebb mennyiségű Basic Attention Tokennel rendelkező, tapasztalatlan felhasználók számára alkalmasak.
Végül ott vannak online pénztárcák vagy tőzsdék, az úgynevezett „hot” vagyis forró tárcák, amelyekhez egy webböngészővel lehet hozzáférni. Ezek kevésbé biztonságosak, mint a többi alternatíva, és megkövetelik, hogy a felhasználó egy platformra bízza a Basic Attention Tokenek kezelését. Ezek azok számára a legjobbak, akik kis mennyiségű BAT tokent birtokolnak, vagy nagyobb volumenű BAT tranzakciókat hajtanak végre. Győződjön meg arról, hogy olyan szolgáltatást választ, amely erős biztonsági intézkedésekkel és jó hírnévvel rendelkezik.
A Kriptomat biztonságos tárolási megoldást kínál, amely gond nélkül teszi lehetővé a Basic Attention Tokenek tárolását, és az azokkal történő kereskedést. A BAT tárolása a Kriptomat segítségével vállalati szintű biztonságot és felhasználóbarát funkciókat kínál.
A Basic Attention Token (BAT) adás-vétele, vagy cseréje bármely más kriptovalutára mindössze néhány pillanat alatt végbemegy, ha biztonságos platformunkat választja tárolási megoldásként.
Basic Attention Token bányászat
ERC-20 tokenként a Basic Attention Token (BAT) az Ethereum blokkláncra épül, és a Proof-of-work konszenzus algoritmus biztosítja, amelyet az Ethereum bányászok hálózata támogat. Ez biztosítja a Basic Attention Token tranzakciók érvényességét és tartósságát.
Konklúzió
A Basic Attention Token (BAT) a rendkívül sikeres ICO-jával és a Brendan Eich által vezetett tehetséges és tapasztalt csapattal ígéretesnek bizonyult. Sokat megold a mainstream digitális reklámiparban jelen lévő számos probléma közül, például a hirdetési csalást, és jobb böngészési élményt teremt a felhasználók számára, miközben jobban kiszolgálja a hirdetőket és a tartalomkészítőket is.
A Brave Browser megvalósít néhány hasznos funkciót a rosszindulatú reklámok blokkolására, a felhasználók releváns reklámokkal való megcélzására és a reklámbevételek igazságos elosztására a tartalomkészítők és a felhasználók között. Nemcsak a felhasználók adatvédelmét és hozzájárulását védi, hanem gyorsabbá és élvezetesebbé teszi a böngészést is.
A Basic Attention Token lenyűgöző elfogadottsági szintet ért el az aktív felhasználók valamint az ellenőrzött tartalomkészítők száma és a láncon belüli tranzakciós volumen tekintetében. Továbbá, figyelembe véve a BAT csapatának azon terveit, hogy kiterjednek a DeFi területére is, és elindítanak egy Brave keresőmotort, valószínűnek tűnik, hogy ezek a számok csak növekedni fognak.
Basic Attention Token GYIK
Miben különböznek a Brave hirdetések a többi hirdetéstől?
A Brave hirdetések megjelenítése választás kérdése, megőrzik az adatvédelmet és a felhasználókat megjutalmazza a figyelmükért. A hirdetések push-értesítések formájában is megjelennek, ahelyett, hogy weboldalakon jelenítenék meg őket, és a felhasználó eldöntheti, hogy elutasítja-e azokat, vagy él velük.
Adhatok borravalót egy olyan tartalomkészítőnek, aki nem használja a Brave-et?
A tartalomkészítőknek akkor is adhat borravalót az URL-sáv melletti borravaló gomb segítségével, ha azok nem Brave-felhasználók. A borravaló igényléséhez hitelesített alkotóként fel kell iratkozniuk a Brave Rewards-ra, és ezt követően a Creators vezérlőpultján begyűjthetik az esetleges bevételeket.
Mire használhatom a megszerzett BAT érméket?
Használhatja arra, hogy kedvenc tartalomkészítőit automatikus hozzájárulással vagy közvetlen borravalókkal jutalmazza. Alternatívaként elcserélheti azokat egy tőzsdén fiat- vagy más kriptovalutára. Egy partnerség is tervben van a Tap céggel, amely lehetővé teszi, hogy a BAT-ot olyan jutalmakra váltsuk, mint például szállodai kedvezmények, éttermi utalványok és ajándékutalványok az Amazon, az Uber és más cégek számára.
Hogyan vásárolhatunk Basic Attention Tokent?
A Basic Attention Token vásárlása rendkívül egyszerű: látogasson el a Kriptomat hogyan vásároljunk Basic Attention Tokent, oldalára, és válassza ki a fizetési módot.
Hogyan adhatjuk el a Basic Attention Tokent?
Ha Ön már Basic Attention Token tulajdonos, és az érméket a Kriptomat tőzsde tárcájában tárolja, akkor a felületen navigálva könnyen eladhatja, a kívánt fizetési lehetőség kiválasztásával.
Basic Attention Token ár?
A Basic Attention Token árát számos hagyományos tényező befolyásolja, mint például a projekthírek és a fejlesztések, a piaci hangulat, a kriptovaluta áramlása a tőzsdéken, és az általános gazdaság.
A Basic Attention Token árát végső soron a piacon lévő BAT iránti kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg bármely adott időpontban. Mivel a BAT teljes kínálata stabil, a Basic Attention Token nagyobb mértékű adoptálása, amely ahhoz vezet, hogy több hirdető vásárol BAT-ot a hirdetési kampányok kifizetésére, nagyobb keresletet jelent a BAT token iránt, ami felfelé hajtja a Basic Attention Token árát és annak piaci kapitalizációját.
A Basic Attention Token jelenlegi ára EUR.
A Basic Attention Token 24 órás kereskedési volumene EUR. A teljes piaci kapitalizáció alapján a Basic Attention Token jelenleg a(z) helyen áll a kriptovaluták között, a piaci kapitalizációja pedig EUR. A forgalomban lévő Basic Attention Token kínálat , a maximális kínálat pedig 1,5 milliárd BAT.
Regisztráljon most, hogy megkezdhesse utazását a Basic Attention Token és a kriptovaluták világába a Kriptomattal!
Bármilyen probléma, vagy felmerülő kérdés esetén kérjük, ne habozzon felvenni a kapcsolatot ügyfélszolgálati csapatunkkal. Mindig itt vagyunk, hogy segíthessünk!