A Bitcoin egyre nagyobb népszerűségnek örvend és szép lassan bekerül a köztudatba. Ennek ellenére az emberek sokszor félreértik, melynek következménye az, hogy a médiában sokszor igazságtalanul rosszhírt csatolnak a nevéhez. Ez azt eredményezte, hogy sok ember félreinformált arról, hogy mi is a Bitcoin valójában, hogyan jött létre és hogy hogyan működik.

Ebben persze nincs semmi rossz. Ez egy új technológia és egyelőre csak saját szorgalomból tanulhatsz róla, hiszen jelenleg nem létezik olyan iskola, ahol ezt tanítanák. Ebből kiindulva, nagyon örülünk, hogy rátaláltál a cikkünkre, hiszen mindig igyekszünk részt venni az emberek oktatásában! 

Ebben a cikkben összefoglaljuk a legfontosabb információkat, amelyeket a Bitcoinról tudnod kell, és megpróbáljuk elmagyarázni, hogy miért is hisszük azt, hogy ez egy rendkívül érdekes technológia. 

Lássunk is hozzá!

 

Tartalomjegyzék

Mi az a Bitcoin? 

A Bitcoin 2008-ban lett létrehozva egy Satoshi Nakamoto állnevet viselő titokzatos személy vagy szervezet által. A kilétét/kilétüket azóta is homály fedi, és az valószínűleg örökre így is marad. 

A Bitcoin kriptovaluta alapötletét Satoshi publikálta a Bitcoin: Egy peer-to-peer elektronikus készpénzrendszer című tudományos tanulmányban. A tanulmány bevezetője következőket foglalja össze:

Egy elektronikus, tisztán peer-to-peer alapú készpénz lehetővé tenné az online kifizetések küldését az érintett felek között anélkül, hogy arra egy pénzügyi intézményt kellene igénybe venni. A digitális aláírások jelentenék a megoldás egyik részét, de a fő előnyök elvesznének, ha még mindig szükség lenne a dupla költések megakadályozásához egy megbízott harmadik személyre. Mi egy olyan megoldást javasolunk, ahol a dupla költés problémája egy peer-to-peer hálózat használatával lenne kiküszöbölve. Ez a hálózat időbélyegezné a tranzakciókat úgy, hogy egy folyamatos, függvényalapú, proof-of-work láncolatba hash-eli őket egy olyan rekordot hozva létre, amit a hitelesítési algoritmus megismétlése nélkül nem lehetne megváltoztatni. A leghosszabb lánc nem csupán arra lenne bizonyíték, hogy az események/tranzakciók sorrendje ellenőrzött, hanem arra is, hogy a lánc létrehozásához a legtöbb CPU erőforrást használták fel. Addig, amíg a CPU erőforrások többségét olyan együttműködő, „igaz” csomópontok működtetik, amik nem a hálózat támadása céljából működnek együtt, addig ezek a csomópontok hozzák létre a támadóéval szemben a leghosszabb blokkláncokat. Egy ilyen hálózat csak minimális struktúrát igényel. Az üzenetek a legjobb erőfeszítés elve szerint közvetítődnek, a csomópontok tetszés szerint léphetnek ki és csatlakozhatnak újra a hálózathoz, hogy aztán elfogadják a leghosszabb proof-of-work láncot annak igazolásaképpen, ami a távollétükben történt.

A fenti kivonat tudományos terminológiát használ, ezért most megpróbáljuk a Bitcoint hétköznapi nyelven is elmagyarázni. 

A Bitcoin egy decentralizált digitális valuta mivel a rendszere központi bank vagy adminisztrátor jelenléte nélkül működik. Ennek a digitális valutának az értékét és kínálatát maguk a felhasználók irányítják. Mondhatjuk azt is, hogy ez egy olyan valuta, amely tényleg az embereké. 

A Bitcoin egy kriptovaluta, hiszen egy olyan digitális valuta, amely fizetőeszközként szolgál és kriptográfiát használ a tranzakciók biztosítására, az új egységek (új coinok) létrejöttének kontrolálására és az átutalások jóváhagyására. 

A Bitcoin egy nyílt forráskódú rendszer, ennél fogva senki sem birtokolja és mindenki részt vehet a használatában és fejlesztésében. 

A Bitcoin ezért legalább egy fajta közvetítőt eltávolít a képből: a banki intézményeket. Tegyük fel, hogy át kell utalnod 1000 eurót Magyarországról a Németországban élő rokonaidnak. A pénz először átmegy egy magyar bankon, ahol az átutalásra kezelési díjat számolnak fel. Ezután a rokonaid Németországi bankja további díjakat számol fel, és az egész procedúra akár napokig is elhúzódhat, főleg akkor, ha olyan országba küldtél pénzt, amelynek különbözik a nemzeti valutája. 

A Bitcoin ökoszisztémájában nincsenek centralizált intézmények, amelyek díjakat számolnának fel, és a tranzakciók feldolgozása akár néhány perc alatt is megtörténhet, még akkor is, ha az átutalás a világ másik felére történt. Továbbá ez egy olyan valuta, amelyet nem korlátoznak az országhatárok.

Azzal már tisztában vagyunk, hogy a bankintézmények magas díjakat szabnak ki, általában lassú a működésük és különböző földrajzi korlátozások vonatkoznak rájuk. Azonban ez nem minden. A bankok bármikor befagyaszthatják ügyfeleik számláit, sokszor kimondottan gyenge indokkal. Ennek eredményeként, számos ember szerint a bankoknak túl nagy hatalom van a kezükben.

Talán már észrevetted, vagy a Bitcoin röviddel a 2008-as gazdasági világválság után lett létrehozva. Néhányan úgy vélik, hogy a válság segítette elő egy decentralizált valuta ötletének megfoganását, és az egyik főbb oka volt a Bitcoin megjelenésének. Ha jobban belegondolunk ez az elmélet nem is hangzik olyan hihetetlennek, hiszen a Bitcoin a monetáris rendszer egyik lehetséges jövőjét képviseli.

 

Mi az a Bitcoin: Alapok 

A Bitcoin egy teljesen digitális valuta. Használható különböző tranzakciókra, online fizetésekre, olcsó nemzetközi átutalásokra stb.

Röviden, a Bitcoin az első széles körben elterjedt fizetési rendszer, amely nem tartozik egy kormány irányítása alá sem. 

A kormányzati szervek és a bankok gyakorlatilag korlátlanul nyomtathatnak vagy generálhatnak pénzt (EUR, USD, GBP stb.), még a Bitcoin korlátozott számú kínálattal rendelkezik, amely 21 millió coinra van korlátozva. Jelenleg körülbelül 17.5 millió coin lett létrehozva, az utolsó Bitcoin kibányászása pedig körülbelül 2140-ben fog megtörténni.

A Bitcoin legelterjedtebb rövidítése a BTC. Egy Bitcoint 8 tizedesjegyig lehet felosztani és a legkisebb egységét nem hivatalosan satoshinak hívják. Egy satoshi egy Bitcoin százmilliomod részének felel meg vagyis 0.00000001 BTC-nek.

A Bitcoin árát ezen a linken követheted. 

 

Mi az a Bitcoin: Mi az a blokklánc? 

Tehát hogyan is működik a Bitcoin? Ebben a fejezetben a blokklánc technológiát fogjuk részletesen áttárgyalni. 

Minden tranzakció a Bitcoin hálózatán az úgynevezett blokkláncon van feljegyezve. Ez egy nyilvános főkönyv (gyakorlatilag az összes tranzakció listája), amelyet világszerte bányászok ezrei tartanak fent és frissítenek. Minden tranzakció névtelen, viszont nyilvánosan megtekinthető bárki számára. 

Hogyan keletkeznek a Bitcoinok? Megtudhatod a következő két fejezetben. 

 

Mi az a Bitcoin: Mi az a Bitcoin Bányászat? 

 Bitcoin Bányászat

A Bitcoinokat számítógépek hozzák létre, amelyek részt vesznek a nyilvános főkönyv vagy adatbázis kezelésében. A számítógépek ellenőrzik és jóváhagyják a Bitcoin tranzakciókat és ezért cserébe új Bitcoinokkal vannak jutalmazva, amikor sikeresen hozzáadnak egy új blokkot a blokklánchoz. Ezt a folyamatot bányászatnak, a bányászatban résztvevő számítógépeket pedig bányászoknak hívjuk. 

A bányászat egy szétosztott konszenzus rendszer. Arra szolgál, hogy jóváhagyja azokat a tranzakciókat, amelyek még nem kerültek fel a blokkláncra. Így van biztosítva a tranzakciók időrendi sorrendje és így van megvédve a hálózat semlegessége. 

A szigorú titkosítási szabályok bármilyen modifikációt megakadályoznak, mivel minden blokk tartalmazza a legutolsó tranzakciót és egy speciális matematikai függvényt, amely a blokklánc előző blokkjára utal.

Bármilyen rosszhiszemű vagy tisztességtelen próbálkozás, amely a blokkban lévő adatok megváltoztatására irányul, az összes utána következő blokk érvénytelenségét eredményezné. Egy ilyen blokkot soha nem lehetne hozzáadni a blokklánchoz, hiszen nem lenne meg hozzá a szükséges konszenzus (egyetértés). 

Magánszemélyek nem tudnak kihatni a blokklánca, sem pedig kicserélni a lánc egyes részeit a tranzakciók manipulálásának reményében. Ez biztosítsa azt, hogy a feljegyzett tranzakciók örökké a blokkláncon maradjanak és utólagosan ne lehessen változtatni rajtuk. 

 

Hogyan jön létre a Bitcoin? 

Most, hogy már kicsit jobban értjük a blokklánc technológia működését, áttérhetünk az új Bitcoinok létrehozásának folyamatára.

A blokklánchoz minden 10 percben egy új blokk csatlakozik. A legsikeresebb bányászok újonnan létrehozott Bitcoinnal vannak jutalmazva. Fontos megjegyezni, hogy a jutalom soha nem egyetlen személyt illet, hiszen a világon senki nem rendelkezik akkora számítógépes teljesítménnyel, hogy megoldjon egy sikeres blokkhoz szükséges komplex matematikai műveletet. Minél több bányász vesz részt ebben a folyamatban, annál biztonságosabb a hálózat.

Ennek eredményeként a bányászok együttműködnek és összeadják a számítógépes teljesítményüket az úgynevezett „bányásztársulás” létrehozása érdekében. A jutalom ezután a hozzájárult teljesítménnyel arányosan van szétosztva a bányászok között (a nagyobb számítógépes teljesítményt biztosító bányászok magasabb jutalomban részesülnek). 

A jutalom minden 210,000 blokk után feleződik. Kezdetben a bányászokat 50 Bitcoin jutalom illette, majd 2012-ben megtörtént az első jutalom feleződés (25 Bitcoinra). A második feleződés 2016-ban történt. Jelenleg is ebben a szakaszban tartunk, 12.5 Bitcoinos jutalommal. A következő feleződést 2020 májusában várható.  

A jutalom körülbelül négyévente feleződik. Ezt az időtávot úgy kapjuk meg, hogy 10 percet (egy új blokk létrejöttéhez szükséges idő) megszorzunk 210,000-el (a feleződéshez szükséges blokkok száma). Sportrajongóként érdekesnek találom, hogy a feleződési esemény mindig a nyári olimpiai játékokkal egy évben történik.

A lényeg a következő: Minél több a bányász, annál biztonságosabb a hálózat, azonban annál magasabb is a bányászat nehézsége. Ez azért van, mert a rendszer gondoskodik arról, hogy minden 10 percben egy új blokk csatlakozzon a blokklánchoz (sem előbb, sem később). 

 

Mik a Bitcoin alapvető értékei? 

Ahhoz, hogy megértsük a Bitcoin legfontosabb előnyeit, fontos megemlítenünk a Bitcoin alapvető értékeit, amelyeket a következő három pontban lehet összefoglalni. 

  1. Decentralizáció: a kétszeres költés problémájának megoldása (a tranzakciókat nem lehet megduplázni, ami megakadályozza a végtelen számú coin létrehozását).
  2. Korlátozott kínálat: a Bitcoin kínálata 21 millió Bitcoinra van korlátozva (ez kiszámítható kínálatot és növekvő keresletet biztosít). 
  3. Kriptográfia: lehetetlen tudni a küldő/fogadó adatait (a tranzakciók névtelenek). 

Lássuk mit is jelentenek ezek a fogalmak kicsit bővebben …

 

Mi az a Bitcoin: Decentralizáció

A Bitcoin működésének megértéséhez elengedhetetlen megérteni, hogy mit is jelent egy decentralizált hálózat. A decentralizáció koncepciójáról már korábban is beszéltünk, azonban más szemszögből is tekinthetünk rá. Amikor kinyitod a böngésződ és beírod a keresőbe azt, hogy „www.google.com,” a számítógéped a Google szervereivel kezd kommunikálni. A böngésződ ezután különböző keresési eredményeket fog mutatni neked. Ha a Google szerverei valamilyen okból kifolyólag nem lennének elérhetők, akkor nem tudnád megtekinteni az említett keresési eredményeket. Ez azért van, mert ezek az adatok egy centralizált hálózaton vannak tárolva.

Egy decentralizált hálózat segítségével el tudjuk kerülni az ilyen fennakadásokat. 

 

Mi az a Bitcoin: Korlátozott kínálat 

A korlátozott kínálat legfőbb előnye a kínálat és kereslet koncepciójában rejlik. Az emberek a Bitcoin értékét sokszor a ritka dolgokhoz hasonlítják, ami azt jelenti, hogy minél kisebb a kínálat, általában annál nagyobb a kereslet, ami magasabb árhoz vezet. Gondoljunk csak a ritka (régi) autókra vagy a ritka drágakövekre. 

A Bitcoin pontosan erre a koncepcióra épült, hiszen kínálata 21 millió coinra van korlátozva és soha nem lehet ennél több coin forgalomba.

 

Mi az a Bitcoin: Kriptográfia

A Bitcoin kriptográfiát (egy kommunikáció titkosítására szolgáló technikát) használ a tranzakciókkal kapcsolatos adatok átkonvertálására. Az egyik leghíresebb eszköz, amely kriptográfián alapuló kommunikációt használt nem más, mint az Enigma, amelyet a Második Világháború alatt használtak.

Azonban az Enigmának volt egy hiányossága, ami lehetővé tette a Szövetséges hatalmaknak, hogy megoldást találjanak az Enigmán keresztül küldött üzenetek dekódolására, még a kriptovaluták által használt kriptográfia mai napig is feltörhetetlen. Legalábbis egyelőre, habár feltehetően ez hosszú ideig így is marad, hacsak nem következik be egy óriási újítás a számítástechnika terén (a kvantum számítógépek talán veszélyt jelenthetnek, azonban még rendkívül messze állnak attól, hogy komolyabb fenyegetést jelentsenek). 

A Bitcoin által használt kriptografikus algoritmust Elliptikus görbe kriptográfiának nevezik.

Nevezhetjük azonban a nyilvános és privát kulcsok kriptográfiájának is. Ez a technológia lehetővé teszi számodra, hogy bizonyítsd azt, hogy valóban te vagy a Bitcoin tárcád tulajdonosa, két kriptografikus kulcs segítségével: egy privát kulcs és egy nyilvános kulcs

A két kulcs kombinációja egy digitális aláírást hoz létre. A legfőbb oka a kriptográfia alkalmazásának az, hogy egy biztonságos digitális hivatkozást hozzon létre a felhasználó személyazonosságára.

A tárca birtokosának személyazonossága a privát és a nyilvános kriptografikus kulcs birtoklásán alapszik. A digitális aláírás bizonyítja a pénzed feletti tulajdonjogot és lehetővé teszi azok kezelését. 

Egy Bitcoin tárca mindig két részből tevődik össze: 

  • Az első része a nyilvános cím (vagy nyilvános kulcs). Ez hasonló, mint az email címed és szabadon megoszthatod bárkivel. 
  • A második rész a privát kulcs. Ez olyan, mint egy jelszó és soha nem szabad nyilvánosságra hozni. 

A hagyományos kézzel írt aláíráshoz hasonlóan, a digitális aláírás a személyazonosság és egy adott tárca feletti tulajdonjog bizonyítására szolgál. Ettől eltekintve, a valós személyazonosságod természetesen titokban marad, hiszen másoknak csak a nyilvános kulcsodra van szükségük, ha Bitcoint szeretnének küldeni neked. 

A Bitcoin esetében a digitális aláírások matematikai függvények, amelyek megfelelnek egy adott tárcának. Ha egy tranzakcióhoz hozzáadod a digitális aláírásod, senki sem cáfolhatja azt, hogy a tranzakció valóban a te tárcádból származik. 

A privát kulcs a tranzakciók titkosítására, a nyilvános kulcs pedig a tranzakciók dekódolására szolgál. Ebből kifolyólag még egyszer kihangsúlyozzuk, hogy a privát kulcsot mindig biztonságban kell tartani. A nyilvános kulcs a másokkal való megosztásra szolgál és bizonyítja, hogy te vagy egy adott tárcacím birtokosa. A küldő titkosítja a tranzakciót a saját privát kulcsával, amelyet csak a fogadó tud dekódolni a küldő nyilvános kulcsának birtokában.

 

Mi az a Bitcoin: Hogyan vásárolj Bitcoint 

A Bitcoin vásárlásának sok módja létezik. Kezdők számára a legkényelmesebb mód talán az online váltókon keresztüli vásárlás. 

Ha egy jogszabályoknak megfelelő váltóról van szó, akkor a saját nevedet és címedet is meg kell majd adnod, illetve az útleveled vagy a személyigazolványod. A Kriptomatot azért ajánlom, mert könnyű használni, megbízható és több különböző fizetési módszert kínál. 

Egy másik opció egy Bitcoin automata használata. Ez egy azonnali vásárlási módszer, amely közben névtelen tudsz maradni. Legalábbis addig, még kisebb összegért vásárolsz. A Bitcoin automatákon keresztül készpénzzel vagy hitelkártyával is tudsz vásárolni. 

Ez egy kissé kényelmetlenebb módszer, hiszen meg kell találnod a legközelebbi Bitcoin automata helyszínét. Ez azonban lakhelyedtől függően koránt sem egyszerű feladat. 

Ha többet szeretnél tudni, vess egy pillantást a Hogyan vásárolj Bitcoint cikkünkre. 

 

Mi az a Bitcoin: mit tudsz Bitcoinnal fizetni? 

A Bitcoint használhatod különböző termékek vásárlására és eladására. 

A Bitcoin elterjedésével például egyre könnyebb lesz körbe utazni a világot, hiszen csupán egy valutára lesz szükséged. El tudod képzelni azt, hogy egyáltalán nem lesz szükséged megfogható pénzre? Vagy pedig azt, hogy nem kell pénzt váltanod amikor egy másik országba érsz? A Bitcoint használhatod majd bármilyen eszközről, a világ bármely pontjáról. 

Még ha el is veszítenéd a pénztárcád, a Bitcoin mindig ott lesz számodra, biztonságosan megőrizve egy virtuális tárcában. A Bitcoin tehát az egyik legkényelmesebb fizetési mód az utazók számára. A Bitcoint használhatod repülőjegyek vásárlására, autóbérlésre, hotelszámla fizetésére stb. Lássuk hogyan teheted meg mindezt. 

Használhatod a Kriptomatot, mint személyes kripto bankszámládat miközben utazol vagy akár a mindennapjaidban. A kriptovalutáid kedved szerint használhatod, átküldheted őket a privát tárcádba, a barátaidnak vagy családtagjaidnak, illetve különféle szolgáltatóknak. 

 

Összegzés

A Bitcoin a monetáris rendszer forradalmasítását képviseli, azonban a technológia még mindig nagyon fiatal. A Bitcoin egy digitális valuta és fizetőeszköz. A tranzakciókhoz nincs szükség közvetítőre és egyre több kereskedő fogadja el nap mint nap.

A Bitcoin megalkotója, Satoshi Nakamoto mai napig is ismeretlen, azonban nem is igazán számít ki is ő valójában. Az ötlete ma már saját életet él és úgy tűnik, hogy a Bitcoin népszerűsége egyre csak növekszik. 

Ha bármilyen kérdésed van, várjuk hozzászólásaid!