Mi az a Tezos (XTZ)?

Tezos egy olyan kriptovalutaként jött létre, amely lehetővé teszi bárki számára, aki XTZ tokennel rendelkezik, hogy szavazzon a hálózati szabályok jövőbeli változtatásait illetően. Miután konszenzusra jutottak ezekről a szabálymódosításokról, a szoftver automatikusan frissíti a szabályokat az összes hálózati csomóponton. Ez lényegében a felhasználók kezébe helyezi a Tezos jövőjének közvetlen irányítását.

 Ennek az irányítási rendszernek az alkalmazása a jelentősen megnevekedett felhasználói elégedettség előnyeit biztosítja a hálózat számára – ami szinte teljesen kiküszöböli egy esetleges hard fork azaz kemény villa létrejöttének esélyét is. 

A Tezos megjelenése úttörő volt, mivel ez az új modell két táborra osztotta a kriptovalutákat: “blokkláncon belüli irányítású” és “blokkláncon kívüli irányítású” kriptovaluták.

Ez az új és egyedülálló ötlet jelentős közérdeklődést irányított a Tezos-ra, amit a 2017-es, több mint sikeres finanszírozási sorozat is bizonyított. A Tezos hivatalosan 2018-ban indult el.

Hogyan működik a Tezos?

Bár a Tezos más kriptovalutákhoz hasonló funkciókat kínál, a működési rendszere nagyban különbözik. A Tezos blokklánca két különböző részre osztható:

  • Network shell, azaz hálózati héj: A kódnak az a része, amely a tranzakciókat és az adminisztrációs műveleteket kezeli, és a felhasználók szavazatai alapján módosítja önmagát.
  •  Hálózati protokoll: a kódnak az a része, amely javaslatokat küld a shell-nek felülvizsgálatra. 

A Tezos a klasszikus proof-of-stake (PoS) konszenzusmechanizmus egy változatát, az úgynevezett liquid proof-of-stake (LPoS) rendszert használja. Ez a mechanizmus úgy működik, hogy a felhasználók staking-elik, vagy a Tezos esetében “baking”-elik az XTZ-t. Egy úgynevezett baker létrejöttéhez egy csomópont 8000 XTZ tokent kell baking-eljen.

A bakerek fontos szerepet játszanak blokklánc irányításában azáltal, hogy megszavazzák a fejlesztők által javasolt kódmódosításokat. A szavazási folyamat 4×23 napig tart.

tezosTezos kalkulátort

Számítsa ki az árat

Kik a Tezos alapítói? (A Tezos története)

A Tezos ötlete 2014-ben kezdődött, amikor a társalapítók, Arthur Breitman és Kathleen Breitman egy csapat fejlesztővel együtt elindították ezt a projektet. A vállalat Svájci székhellyel működik.

A Tezos ICO-nak mindössze 2 hét alatt sikerült 232 millió dollárt összegyűjtenie. A hozzájárulásokat egyaránt fogadták Bitcoinban és Etherben. Röviddel a rekorddöntő ICO után a Tezos rengeteg menedzsmentproblémába ütközött.

Az ICO bevételeit nem a Tezos tulajdonosa, vagyis a DLS (Dynamic Ledger Solutions) fogadta. Helyette egy új cég, a Tezos Foundation kezelte az összes pénzt. A problémák akkor merültek fel, amikor a Tezos Alapítvány vezetője megtagadta a pénzösszegek folyósítását a Tezos társalapítói felé. A nem kívánt médiafigyelem után azonban a dolgok rendeződtek, és a projekt a tervek szerint működni kezdett.

Mi teszi egyedivé az Tezos-t?

A Tezos egyik fő célja, hogy olyan blokklánccá váljon, amely képes létrehozni a világ legjobb jutalmazási struktúráját.

A Tezos és más kriptovaluták közötti fő különbségek egyike az a tény, hogy ez egyszerre decentralizált és önkormányzó. Az automatikus fejlesztések és frissítések is fontos szerepet játszanak a Tezos egyediségében. A hálózat résztvevői könnyen szavazhatnak a javasolt frissítésekre vagy azok ellen, így tökéletes környezetet bizosít a kripto szerelmeseinek.

Mi adja a Tezos értékét?

Tezos értéke két dologból származik, az XTZ tokenből és azokból a vállalatokból, amelyek a Tezos-t használják eszközeik tokenizálására.

Az XTZ token szerepe a Tezos hálózat fenntartása és üzemeltetése. Egyaránt használható tárolásra, küldésre, költésre vagy bakingre. Az XTZ birtoklása és bakingje által a felhasználók szavazhatnak a hálózati frissítésekre, ami hihetetlenül értékes a Tezos felhasználói számára.

Ami a partnerségeket illeti, az olyan vállalatok, mint a Securitize, az Elevated Returns, a BTG Pactual és a tZero valamennyien a Tezoson tokenizálták az eszközeiket.

Mennyi Tezos (XTZ) érme van forgalomban?

A Tezos maximális és forgalomban lévő készletének száma valamivel kevesebb, mint 762 millió XTZ token.

A jelenlegi rendszer blokkonként (percenként) körülbelül 80 XTZ tokent vezet be, ami körülbelül 5,51%-os éves inflációt jelent.

Egyéb technikai adatok

A Tezos (XTZ) bakerek felelősek azért, hogy egy egyedülálló szavazási folyamaton keresztül döntsenek a hálózat jövőjéről.

Ez a folyamat négy különböző szavazási időszakból áll, és minden szavazást 23 nap választ el egymástól:

A javaslattételi időszak: A hálózat bármelyik baker-e javasolhat változtatásokat a hálózat működésére vonatkozóan. A legtöbb szavazatot megszerző javaslatok jutnak tovább a következő szakaszba.

A feltáró szavazás időszaka: a 80%-os pozitív szavazati arányt elérő javaslatok továbbjutnak a következő szakaszba.

A tesztelési időszak: a javaslatot a hálózat egy ideiglenes fork-ján azaz villáján hajtják végre annak biztosítása érdekében, hogy az megfelelően működjön, és ne okozzon kárt az elsődleges blokkláncnak.

A promóciós szavazás időszaka: végső szavazás történik annak eldöntésére, hogy a javaslatot végrehajtják-e a Tezos forráskódján. A továbbjutáshoz legalább 80% szükséges. 

A bakerek jutalomban részesülhetnek a hasznos javaslatokért is, ha számlát csatolnak a benyújtott anyag mellé. Ha javaslatot mind a 4 szakasz teljesítése után végrehajtják, akkor a számla egy meghatározott összeget generál az adott Baker számára. 

Hogyan van biztosítva a Tezos hálózat?

A Tezos egy decentralizált blokklánc hálózatot használ, ami azt jelenti, hogy nincs központi adatbázis vagy egyetlen hibapont. Még ha egy hackernek sikerül is bejutnia, az érdekelt felek konszenzusának előzetes jóváhagyása nélkül nem eszközölhet módosításokat.

A Tezos kriptográfiai titkosítást is használ, hogy minden felhasználói információ biztonságban legyen. A Proof of Stake (PoS) egy testreszabott változatát működteti, amely úgy lett kialakítva, hogy a felhasználók rugalmasabban mozgathassák stakelt érméiket csomópontról csomópontra, ezzel ösztönözve a delegált baker csomópontok tisztességesebb viselkedését. Ezt a speciális konszenzusmechanizmust Liquid Proof of Stake-nek vagy LPoS-nek nevezik.

Hogyan kell használni a Tezos-t? 

Bár a Tezos blokklánc még nincs megfelelően kihasználva, mégis látható az adoptáció egy bizonyos formája. Ez a projekt érdekes lehet azon fejlesztők számára, akik decentralizált alkalmazásokat szeretnének indítani. Az olyan projektek, mint a tzBTC és a Tezsure már létrehozták teljesen működőképes alkalmazásaikat a Tezos platformon.

A Tezos egy stakingelhető valuta, ez jelenleg a fő felhasználása. Vonzereje abban rejlik, hogy a staker (vagy a tezos esetében a “baker”) így passzívan további Tezos XTZ tokeneket generálhat. Emellett spekulatív befektetési eszközként és fizetési formaként is használható.

Hogyan válasszunk Tezos tárcát?

A választott Tezos (XTZ) tárca típusa valószínűleg attól függ, hogy mire szeretné használni, és hogy milyen összeget akar tárolni benne. 

A hardvertárcák vagy a hideg tárcák nyújtják a legbiztonságosabb lehetőséget, offline tárolással és biztonsági mentéssel. A Ledger és a Trezor hardvertárcák is tárolási megoldásokat kínálnak az XTZ számára. A hardvertárcáknak egy kicsit hosszabb a tanulási görbéje, és drágábbak. Éppen ezért, alkalmasabbak nagyobb mennyiségű XTZ tárolására tapasztaltabb felhasználók számára. 

A szoftveres tárcák egy másik lehetőséget kínálnak, ingyenesek és könnyen használhatóak. Letölthetők okostelefonos vagy asztali alkalmazásként, és lehetnek felügyeltek vagy nem felügyeltek. A felügyelt tárcák esetében a privát kulcsokat a szolgáltató kezeli és biztosítja az Ön nevében. A nem felügyelt tárcák a magánkulcsok tárolására az Ön eszközén található biztonságos elemeket használják. Bár kényelmesek, kevésbé tekinthetők biztonságosnak, mint a hardveres tárcák, és talán jobban megfelelnek kisebb mennyiségű XTZ tárolására vagy a kezdő felhasználóknak.

Az online pénztárcák vagy webes pénztárcák szintén ingyenesek és könnyen használhatóak. Több eszközről is elérhetők egy webböngésző segítségével. Forró tárcáknak számítanak, és kevésbé biztonságosak, mint a hardveres vagy szoftveres alternatívák. Mivel az XTZ kezelését valószínűleg a platformra bízza, érdemes egy olyan jó hírű szolgáltatást választani, amely a biztonság és a felügyelés terén már bizonyított. Mint ilyenek, leginkább a kisebb összegek tartására vagy a tapasztaltabb, gyakran kereskedő felhasználók számára alkalmasak.

A Kriptomat biztonságos tárolási megoldást kínál, amely gond nélkül teszi lehetővé a Tezos (XTZ) tokenek tárolását, és az azokkal való kereskedést. Az XTZ tárolása a Kriptomat segítségével vállalati szintű biztonságot és felhasználóbarát funkciókat kínál.

Az XTZ adás-vétele, vagy cseréje bármely más kriptovalutára mindössze néhány pillanat alatt végbemegy, ha biztonságos platformunkat választja tárolási megoldásként.

Tezos Stakelés

A Tezos likvid proof-of-stake alapon működik, ami azt jelenti, hogy nem lehet bányászni. Ehelyett a felhasználók az XTZ tokenjeiket stakelhetik (bake), hogy csomópontokká válhassanak. Ha nincs elég tokenjük ahhoz, hogy teljes értékű csomóponttá váljanak, akkor delegálhatják tokenjeinket, és így is részt vehetnek.

Konklúzió

A Tezos egy jól bevált kriptovaluta, mely már számos akadályt leküzdött. Egyedi értéket kínál az irányítás által, ami sok befektetőnek elnyerheti a tetszését. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Tezos blokklánc otthont adhat decentralizált alkalmazásoknak is, akkor láthatjuk, hogy ez a kriptovaluta miért is olyan népszerű a kriptórajongók körében.

Tezos GYIK

A Tezos az Ethereum versenytársa?

Bizonyos értelemben igen. Mind a Tezos, mind az Ethereum olyan blokklánc platformok, amelyek képesek kiszolgálni decentralizált platformokat.

Biztonságos az XTZ delegálása?

Igen, az Ön pénzeszközeinek átruházása egy bakerre teljesen biztonságos, mivel a baker a Ön kripto érméit csak stakelésre “használhatja”, semmi másra.

Mikor kezd egy XTZ baker jutalmakat kapni?

A lehetséges bakerek kezdetben 35 napot kell várjanak a jóváhagyásra. Ezt a folyamatot azonban csak a legelső XTZ stakelésnél kell kivárnia a felhasználónak.

A 35 napos időszak leteltével, a baker jutalmakat kezd kapni, 3 naponta.

Hogyan vásároljunk Tezos-t?

A Tezos (XTZ) vásárlás egyszerű. Csak látogasson el a Kriptomat Hogyan vásárolhatok Tezos-t (XTZ) oldalára, és válassza ki az Ön által preferált fizetési módot.

Hogyan adjunk el Tezos-t?

Ha Ön már XTZ tulajdonos, és a Kriptomat tőzsde tárcájában tárolja érméit, akkor a felületen navigálva könnyen eladhatja azokat, a kívánt fizetési lehetőség kiválasztásával.

Tezos ár

Számos tényező befolyásolja a Tezos árát beleértve, a tőzsdei be– és kiáramlást, a közhangulatot, a műszaki és alapvető fejlesztéseket, a hírciklust és az általános gazdasági környezetet.

Az XTZ árát közvetlenül befolyásolja a hálózatot használók kereslete is.

Végeredményben azonban, az árat bármely adott pillanatban a résztvevők millióinak összesített vásárlási és eladási tevékenysége határozza meg világszerte. Naprakészen tarthatja magát a legfrissebb árfolyammozgások és hírek terén az olyan kriptotőzsdék segítségével, mint a Kriptomat, vagy a sokféle kriptovaluta-követési szolgáltatások egyikével.

A Tezos (XTZ) jelenlegi ára loading EUR.

Az XTZ 24 órás kereskedési volumene loading EUR. A teljes piaci kapitalizáció alapján az XTZ jelenleg a(z) helyen áll a kriptovaluták között, a piaci kapitalizációja pedig loading EUR USD. A forgalomban lévő kínálat loading XTZ.

Regisztráljon most, és kezdje meg utazását a(z) Tezos és a kriptovaluták világába a Kriptomattal!

Ha bármilyen problémát észlel, vagy bármilyen kérdése merül fel, kérjük ne habozzon elérni Ügyfélszolgálati csapatunkat. Mindig itt vagyunk, hogy segíthessünk!